Kezdhetném az egészet azzal, hogy az én hibám az egész, de szerencsére, és a kitartásunknak köszönhetően nem így teszek. Nagyon kicsi gyerekkorom óta rajongtam az állatokért (erről nagymamám sokat mesélhetnek, akinél minden nyáron nyaraltam és több tucat macskát hordtam haza), de mivel apukám nem nagyon rajongott az ötletért ezért nem is volt lehetőségem állat tartására. Illetve volt állatunk, halaink voltak. De egy halat nem lehet sétáltatni, simogatni, megölelni…persze ezek a dolgok nem hatották meg a szüleimet. Még volt néhány kísérletem, de hamar beletörődtem, hogy nekem nem lesz kutyám, majd csak ha elköltözöm. És így is lett.

Még az összeköltözés előtt a kedvesem megemlítette, hogy milyen jó lenne egy kutya. Én persze azonnal elkezdtem keresni neki kutyákat menhelyeken, de mivel lakásban tartott kutyáról volt szó, nem lehetett se túl nagy, se túl hosszúszőrű, és valahogy sehogy sem tudtam azonosulni a gondolattal, hogy nem egy bébi kutyánk legyen. Egy nap mutattam egy képet a kedvenc kutyámról a barátomnak, és azt mondta, hogy ez jó lenne. Egy beagle. Elmagyaráztam, hogy ez a fajta nagyon makacs, sokat kell vele foglalkozni, és hízásra hajlamos…szóval sikerült elbizonytalanítanom. De biztosítottam, hogy én biztos fogok segíteni, és velem lesz egész nap…stb. Elkezdtem hát bújni az internetet kutya után, egy csomó kennelt megnéztem, és szebbnél szebb kutyákat találtam. Egyik nap felhívott a legjobb barátnőm, hogy lenne egy kutyus, beagle, 11 hetes, tri-color. Egy munkatársa ismerőse sajnos túlvállalta magát vele, és nem tudja megtartani, és ha nem visszük el mi, akkor visszaviszik a tenyésztőhöz. Azonnal hívtam a kedvesem, hogy mi legyen. Ő habozott, de én határozottabb voltam. És így került hozzánk Vacak. A nevét így utólag nagyon elbénáztuk, de muszáj volt valahogy szólítani azt a kis csöppséget, aki ott ült a szoba közepén, és azt sem tudta fiú e vagy lány. Kis szépség hibával érkezett a farka törött, és a fülét is megtépték, de a miénk volt. Rendes gazdik lévén mindent beszereztünk és járt hozzá egy két extra „tartozék is”. Az első naptól kezdve nevelgettük, egy kicsit túl szigorúan is. Az első pár hónap arról szólt, hogy a kedvesemnek le kellett szoktatnia arról, hogy az ágyban velünk aludjon. Ugyanis előző gazdáinál ez volt a szokás. Mi viszont erről hallani sem akartunk. Így miután megvárta, hogy elaludjunk oda cammogott az ágy mellé, és kétségbeesett szemeket meresztve ránk, kérlelt minket. De nem engedtünk neki, a mai napig sem. Mikor már átestünk néhány átvirrasztott éjszakán, úgy döntöttünk, hogy szerzünk egy dobozt, aminek ajtaja is van, és ez lesz az ő helye. Eleinte reklamált, de később megszokta, és megtanulta, hogy neki az ágyban semmi keresnivalója. Mesélhetnék sokat a sztorikról, ami sétáltatás közben történt, de most úgy gondolom nem ez a lényeg, és nem is lenne elég a hely. Nos, sokan itt be is fejeznék a történetet, de mi nem. Persze ezt a dolgot is az én számlámra lehet írni. Mikor már túl voltunk sok dolgon, és Vacak már suliba járt, valahogy azaz érzésem támadt, hogy egy kutya nem elég. Sokat beszélgettünk erről, hogy az mennyivel több gond, pénz…stb. De azt hiszem saját magunkat sem tudtuk meggyőzni erről. Titokban állandóan tenyésztői oldalakat bújtam, néztem a kutyusokat, de azt hiszem nem én voltam az egyetlen. És megszületett a döntés. Legyen még egy kutyánk, egy másik beagle. Vacak is örülni fog, mert lesz egy hasonló mentalitású társa, és nem fog unatkozni. Gondoltuk mi!? Mit tudtunk akkor még a kutyákról. Mivel láttuk, hogy Vacak milyen gyönyörű kutya szerettünk volna ugyan attól a tenyésztőtől venni egy kis kutyát. De akiktől vettük Vacakot nem tudták megmondani, hogy kitől van…ezt azóta se értjük, de mivel ennyire ködös a dolog gondoltuk inkább keresünk mást. Szóval, megbeszéltük az egyik tenyésztővel, hogy szeretnénk kutyát tőle. Csak az volt az aprócska gond, hogy kedvesem sehogyan sem akart bi-color kutyát, és csak olyanok voltak az alomban, amiket még el lehetett vinni. Próbáltam hatni rá, hogy az is jó, és ugyanolyan aranyos, de nem tágított az elképzelésétől. Azt kell, hogy mondjam szerencsére. Így találtam rá ugyanis Gastonra. Egy internetes hirdetésben olvastam, hogy családi okok miatt eladó egy 3 hónapos beagle, tri-color, fiu kutyus. Minden passzolt. Felhívtam a számot, a férfi nagyon kedves volt, és segítőkész. Még meg volt a kutyus, és el is mondta a pontos címet, meg minden infot. Este hazamentem, és otthon ülve tanakodtunk tényleg jól meggondoltuk-e ezt a kutyás dolgot. Egyszer csak egymásra néztünk, és azt mondtuk irány Paks. Beültünk a kocsiba és este 8-ra már ott is voltunk. Elmentünk, megláttuk, megszerettük, elhoztuk. Vagyis azt kell, hogy mondjam, hogy ő választott minket, vagyis Tomit. Ahogy leült a földre a kiskutya azonnal az ölébe mászott. Ez egy égi jel volt. Megkaptuk a papírokat, és vittük is. Nagyon boldogok voltunk. Nos, így lett két kutyánk, és így változott meg az életünk gyökeresen.