Valahogyan kétkedve fogadtam a hírt miszerint létezik egy könyv (Jan Fennel: Kutyapszichológia), amiben a kutyák lelki világát megértve lehet a kutya nevelését a jó mederbe terelni. Először mikor hallottam, arra gondoltam, hogy ez már megint egy marketing fogás, hogy a kedvenc tartókból újabb pénzt csaljanak ki. Körübelül egy kategóriába soroltam a kutya ruhába öltöztetésével. Szerencsére nem hagyott nyugodni a gondolat és beszereztem a könyvet. Többszöri nekifutásra elkezdtem olvasni, mert még mindig hitetlenkedve nézegettem a kinyomtatott lapokat, mondván a kutya nem egy hifi torony, amihez leírás kell. Amint elkezdtem olvasni, azonnal szertefoszlottak fentartásaim. Alig bírtam lerakni (még sajnos nem értem a végére). Azóta a könyv segítségével nevelem Vacakot (legalábbis próbálom, hisz nem könnyű néhány dolog). Ahogy olvastam a könyvet, egyre több és több viselkedési formát véltem felfedezni a mi kutyánkon is. Mindig az volt az érzésem, hogy a mi kutyánkról is írnak. Tipikus példák: elszaladás, behívásra nem reagálás...sorolhatnám. Néha nagyon nehéz úgy tenni, ahogy a könyv szerzője tanácsolja, hiszen eddig nem ez volt a megszokott, de ha arra gondolok hogy a kutyának így sokkal jobb lesz, mindig erőt merítek. A módszer azonban úgy látszik beválik, ha még döcögve is, kutyánk kezdi érezni, hogy valami változás állt be kicsiny életében. Remélem, hogy sikerül tényleg olyan jó eredményeket elérni Vacakkal, mint a szerzőnek a többi kutyával. Mindenkinek nagyon ajánlom a könyvet, azoknak is, akik csak úgy mint én első hallásra nem hisznek az egészben, legalább próbálják meg (ki), hátha mégis csak az ő kutyusuk is kezelhetőbbé válik.